A stressz szinte „normális” velejárója az életnek, jelen van a mindennapokban, szinte nincsen olyan felnőtt ember, aki naponta legalább egyszer fel ne sóhajtana, hogy de stresszes az életem (ha mégis, kérem jelentkezzen, hogy megkérdezhessem hogy csinálja!)

De lássuk csak honnan is ered ez a fogalom. Eredetileg a fizikai fogalom volt, a hidak szakítószilárdságával kapcsolatosan használták, Selye János vezette be az orvostudományba, mint "a szervezet nem specifikus válasza bármilyen igénybevételre” Selye nem tekintette a stresszt feltétlenül rossznak,hiszen nagyon sokszor egy rossz dologra figyelmeztet minket, ami megfelelő reagálással elkerülhető, és a stressz teljes hiánya ingerszegénységet okozhat. Napjainkban azért ez a teljes ingerszegénység szerintem nem igazán kivitelezhető egy hétköznapi ember részére, lévén nem jutunk el sem lakatlan szigetekre, sem hangszigetelt dobozba (isten bizony néha nagyon kívánom ezt néhány órára), így a stressz negatív formáját éljük át.

Számtalan módszer van a stressz enyhítésére, mindenki kedve szerint válogathat közülük. Olyan nagyon sok van, hogy meg sem próbálom mindet összegyűjteni, mert ez lehetetlen vállalkozásnak tűnik, így inkább azokat osztom meg veletek, amik nekem segíteni szoktak, így rendszeresen alkalmazom őket.

Alkotás

Erre még a főiskolai vizsgaidőszakban kaptam rá, amikor egy durva vizsga után hazaérve első utam a Nagymamámhoz vezetett, és közöltem vele, hogy én márpedig most meg fogok tanulni tőle gobelin-t hímezni. Előtte sose jutott ilyesmi eszembe, viszont azon túl, hogy ez neki nagy örömet okozott, nálam azóta már nagyon sokszor „életet mentett”. Volt olyan stresszes időszakom a munkahelyemen, hogy hazaérve ledobtam magamat a fotelbe és hímeztem, amíg ki nem esett a kezemből a tű. Aztán elgondolkoztam a munkahelyváltáson. Egyik alkotó tevékenység hozta a másikat, azóta az egyik nagy kedvencem a keresztszemes hímzés lett, a másik pedig a gyöngyfűzés, de szívesen kacérkodok bármi mással is. A másik pozitív hatása az alkotásnak, hogy közben új ötletek pattannak ki a fejemből, úgyhogy mindig tartok egy füzetet is a kezem ügyébe, hogy ezeket leírhassam, és később elgondolkodhassam azon, hogy van-e értelme komolyabban foglalkozni vele. Jó eséllyel nem csak az én stressz szintemet csökkenti ez, hiszen manapság nem lehet úgy végigmenni egy könyvesbolton, hogy ne találjunk felnőttek számára készült színezőket. Próbáljátok ki ha még nem tettétek!

Sport

Ifjú koromban nem telt úgy nap, hogy ne mozogtam volna, főképp az uszodában róttam a köröket, aztán felnőtt életem elején valahogy háttérbe szorult egy kicsit a sport, időhiány, no és persze a lustaság miatt. Aztán amikor erőt véve magamon újrakezdtem az aktív életformát, rájöttem, hogy nem létezik jobb stressz oldó módszer, mint egy kiadós edzés! Vannak akik a monoton mozgásformákra esküsznek, mint az úszás, vagy a futás, de szerintem egy kacifántos koreográfiás zumba, vagy jump óra az, ami teljesen kisepri a nap nyűgjeit az agyból. Gondolj bele, egy húzós munka nap után beesel egy terembe, ahol rajtad kívül még vagy 30 ember kapkodja kezét-lábát az edző vezényszavára, az agyadat betölti a zene, meg hogy legalább az irányt eltaláld, 10 perc után már nincs aki nem vigyorog, és óra végén endorfinbombával a testedben távozol, azzal az elégedett tudattal, hogy tettél valamit magadért, olyat, ami jó neked! Ez után ki emlékszik arra hogy hülye volt a főnök aznap, vagy egy bunkó ügyfél felhúzott? Egyáltalán miért is érdekelne ez engem? Nem mellesleg egy-két ilyen végigugrált órácska garantáltan álomba ringat, ha esetleg alvási nehézségeid vannak…

Ki ne hagyjuk a hatékony mozgásformákból az intim verziót sem :)

Kényeztetés

Szintén nagyon jót tud tenni a lelkemnek, ha kiveszek egy szabad délutánt, ami csak az enyém, és csakis olyant csinálok, amihez kedvem van. Lehet ez egy jókora séta, lehetőleg olyan helyen, ahol senkibe nem botlok bele, egy jó beszélgetés egy igazi baráttal (nagy kincs) kis nasival és egy pohár borral, vagy csak egy kényeztető masszázs és egy fodrász. Ezek a dolgok pedig valahogy az önbizalmat és önértékelést tudják helyre tenni. Magaménak vallom azt a nézetet, hogy amíg magammal nem vagyok rendben, addig a világgal hiába próbálkozom! A „jó barátnak kibeszélem” módszer néha azért tesz csodákat, mert egy-két ügyesen feltett kérdés teljesen más megvilágításában mutathatja meg a bajokat, és a végén kiderülhet hogy nincs is semmi tragikus.

Tegyünk valami jót

„Nem adhatsz úgy lángot a gyertyának úgy, hogy annak fénye a te arcodat is ne ragyogja be” Böjte Csaba

Nem vagyok valami nagyon jó jótékonyság terén, bár igyekszem javítani ezen. Azt viszont már észrevettem, hogy ha pocsék napom van, és erőt veszek magamon annyira, hogy legalább egy embernek szebbé tegyem a napját, akkor az nekem is jót tesz. Legyen ez épp csak annyi, hogy felhívok egy magányos ismerőst és megkérdezem hogy van, szüksége van-e valamire. Egy nem kávéra költött pénzérme amit egy veterán tűzoltó, vagy egy idős koldus kap meg, netán a kinőtt gyerekruhák gondos elcsomagolása és leadása egy gyerekotthonban, esetleg a sokgyerekes szomszédnál vagy valami nagyobb dolog. Ha csak egy ember szájára mosolyt csal, az enyémre is.

Végezetül íme egy lista a többi módszerről, amik biztosan sokaknak segítenek, én nem nagyon használom őket.

• Meditálás
• Jóga
• Ima, vagy más spirituális tevékenység
• Zenehallgatás (klasszikus, vagy természetből vett hangok)
• Egészséges étkezés (én ezt űzöm, de ahelyett hogy a stresszt oldaná, időnként felhúzza az agyamat, hogy nehogy már hogy ne azt egyem meg, amihez kedvem van)
• Gyógynövények, mint például az orbáncfű, macskagyökér, kamilla, levendula vagy a citromfű.

Ti hogyan oldjátok a napi feszültséget?

Azt hiszem, hogy ez egy igazán rendhagyó könyvajánló lesz a részemről. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok az az elmélkedős, meditálós fajta ember, sem spirituális, sem semmi hasonló. Még jógázni sem szoktam, pedig állítják, hogy jót tesz a stresszes idegeknek. Az pedig, hogy a könyv elején Paulo Colelho ajánlás van, kis híján elriasztott attól, hogy egyáltalán beleolvassak a könyvbe. Végül a címe fogott meg. Gondoltam, már csak azért is meg akarom tudni, hogy hogy próbálja ez a jóember rávenni a népet, hogy a szükségesnél korábban keljen fel, pláne hogy hajnali ötkor!

Aztán elkezdtem olvasni, és nem bírtam letenni! Nagyon szemléletes és – ami számomra végtelenül fontos – kézzel fogható módon vezet végig a sikerhez vezető út lépcsőfokain, írja le azt, hogy miért fontos hogy a saját értékrendünk szerint és a saját céljainkért éljünk és küzdjünk. Nagy hangsúlyt kap az, hogy hogyan zárjuk ki a minden napok zavaró tényezőit, tervezzük meg úgy a napot, hogy az csakis a valóban fontos dolgokról szóljon. Rávilágít arra, hogy amíg mi magunk nem vagyunk rendben gondolkodásmódban, érzelmi és lelki téren, valamint nem fordítunk megfelelő hangsúlyt az egészségünkre, addig a külső világunk is problémákkal áll elő. Hogy ez nehéz? Nem tudom ti hogy vagytok vele, nekem nagyon nehéz. Megtenni minden fontos dolgot rendszeresen, akkor is, amikor valami egész máshoz volna kedvem, nagyon nehéz. Kialakítani a jó, és előre vivő szokásokat, nem egyszerű. Őszintén szólva nem szeretek szembesülni a hibáimmal, a gyengeségeimmel pedig még kevésbé. De amíg ez nincs meg, elég nehéz célirányosan menni előre a fejlődés útján.

No érkezzünk el oda, hogy miért is jó az nekünk, ha korán kelünk. Hát azért, mert ha mindenki más még alszik, akkor még van időnk MAGUNKRA! Ilyenkor még nem tolakodik be az agyba a hétköznapok összes gondja, se a nagy, se a kicsi, ilyenkor tiszta lappal lehet kezdeni a napot. Ha jobban belegondolok, én is sokkal produktívabb vagyok délelőtt, mint az esti órákban, úgyhogy az „énidő” sokkal jobb választásnak tűnik reggel. A kivitelezés persze teljesen más kérdés, de nagyon logikusan.

Hadd szúrjak be egy rövid idézetet a könyvből, amit nagyon magaménak érzek.

„A siker akkor csatlakozik hozzád, ha megfelelő életet élsz – magánéletben és a szakmádban is. Ha csak vágyódunk a nagyszerű, személyes fejlődésre, az pont olyan, mintha valaki egy gyönyörű kertről ábrándozna, ám nem ültetné el a növények magvait.”

Mit is kéne csinálni Robin Sharma szerint hajnalban?

Először is 20 percet intenzíven mozogni. Ez volt az a pont, ahol majdnem becsuktam a könyvet, de végül tovább olvastam holmi neurobiológiai okokról, ami energiát növel és összpontosító képességet. Mielőtt végleg ráfogtam volna, hogy ez baromság, felidéztem az érzést, amikor egy jó edzést befejezek. Majd szétvet az energia, még akkor is, ha az izmaimat úgy kell összekanalazni! Ezek után hihetőnek találtam ezt az érvelést. A kivitelezés persze…

A második 20 perce az egyórás „énidőnek” az elmélkedésé kell hogy legyen. Itt majdnem megint tovább szaladtam, mert ez nekem nem elég konkrét. Aztán többféle módszert adott meg rá, melyek közül a naplóvezetés valamelyest vállalhatónak tűnik, lévén azért vannak grafomán hajlamaim és szívesen írok kézzel. Előnye, hogy leírva a gondolatokat segíti a tisztánlátást, megörökítheted életed szép élményeit, feldolgozhatod a kevésbé szépeket ahelyett hogy elfojtanád, és valahogy kreatívvá teszi az agyat. Hány, de hány jó ötletem jött már szimlán attól, mert épp írtam! Ebbe a 20 percbe beleférhet a nap megtervezése is, amire én amúgy is szoktam néhány percet fordítani a nap elején, de gyakran már egy csomó zavaró tényező közepén.

A harmadik 20 percét a hajnali órának pedig a növekedés időszakának tekinti. Az ezt elősegítő tevékenység lehet a tanulás, a célok áttekintése, olvasás. Tőlem nem idegenek ezek a tevékenységek, de valahogy nem mindig sikerül rendszert vinnem bele, mert nincs rá külön dedikált idő, inkább olyan „majd amikor belefér”. Viszont a jótékony hatását gyakran érzem, „amikor éppen belefért” a dolog. Utána tele vagyok életenergiával, tenni akarással, amolyan ide nekem az oroszlánt érzés.

A könyv végére érve kimondottan meggyőzött arról, hogy igen, VAN értelme annak, hogy szánjak magamra egy órát minden egyes nap úgy, hogy abba nem zavar bele a csöngő telefon, egy betoppanó ügyfél, vagy épp a saját két gyerekem egyike, aki éppen akkor és csakis akkor óhajt valami nagyon fontosat. Annak is bőven sok előnye van, hogy ez az egy óra a nap elején legyen, lévén este 8 után az agyam már mindent szeretne, csak nem növekedni és elmélkedni.

Bevallom, még nem volt merszem belekezdeni ebbe az új szokásba, de elég gyakran eszembe jut, és a nyár egy időszaknak tűnik...esetleg valaki akar velem tartani?

Erika, talán 20 éve ismerjük egymást, keresztszemes hímzés köreiből. Időközben gyönyörű munkáidat láttam kötés műfajában, nagyon jól fotózol és….amit végül a hivatásod lett, olyan gyönyörű természetes összetevőkből álló szappanokat készítesz, hogy kis híján megszólalnak! Hogy választottad a sok kreatív tevékenység közül éppen ezt? Hogy kezdődött ez a történet?

Te jó ég, már 20 éve?! A keresztszemes hímzés valóban nagy szerelem volt, és az is marad örökre. Néha átnézem a hímzős szekrényemet, és csak ámulok. A hímzés közben, után jött a kötés (bár már gyerekkoromban megtanultam kötni, de aztán sok évig nem volt kötőtű a kezemben). Akkoriban kezdett nagyon kinyílni a  világ, már nem csak az nlc-s fórum volt, lassan minden elérhető lett az interneten, és én beleszerettem a csipkekötésbe (is), főképp az észt csipkébe és a különleges fonalakba. Azt terveztem, életem végéig minden szabadidőmben csipkét fogok kötni és tervezni, és erre jó előre fel is készültem a felhalmozott fonalmennyiséggel. Akkor már volt néhány szappankészítő is az országban, és én messziről fintorogtam, hogy na ez az, amit én biztos, hogy soha nem fogok kipróbálni. A kémia és én nem igazán voltunk barátok sosem. Aztán, ahogy lenni szokott, az élet közbeszólt. Egy egészségügyi probléma miatt hirtelen ki kellett iktatni mindent az életemből, ami káros lehet, és vásároltam néhány kézzel készült natúr szappant és egy testápolótömböt. Egy este ültem az ágyban, és nézegettem a testápolótömb dobozán a néhány összetevőt, és arra gondoltam, hogy ezt én is meg tudom csinálni. Másnap megrendeltem az alapanyagokat, amíg megérkeztek, bújtam a netet, hogy hogyan is kell ezt elkészíteni. Amikor elkészült, elkezdtem a szappankészítéssel kapcsolatos oldalakat keresni, mert eldöntöttem, hogy jobb lesz, ha saját magam számára inkább én készítem azt is. Akkoriban erről még alig lehetett találni valamit, magyarul talán az indexen volt egyetlen fórum, ott nevelődtünk sokan. Az amerikai oldalakon viszont rengeteg információ volt, ott 30-40 éves hagyománya van a most leggyakrabban használt metódusnak.  Fél évet töltöttem olvasással és tanulással, mire az első szappant elkészítettem. Viszont innen aztán nem volt megállás, néhány héten belül tele volt a lakás szappannal, és én tudtam, hogy ezt csinálni AKAROM. Utánajártam, hogy hogyan lehet legálisan, és elindítottam a műhelyem és a termékek engedélyeztetését 8 évvel ezelőtt.

Ha jól tudom, dolgoztál a Paksi atomerőműben is, tolna megyei lévén. Amikor elkezdted a szappankészítést, volt olyan időszak, amikor még főállásban másutt dolgoztál? Hogy sikerült ezt összeegyeztetned?

Jelenleg is a Paksi Atomerőműben dolgozom főállásban, előkészítő mérnök vagyok, karbantartási területen. Nagyon nehéz összeegyeztetni, de szerencsére nagyon jó munkarendben dolgozom, illetve a férjem is mindenben támogat.

Kiemelném, hogy nem Budapesten élsz, és alkotsz, mégis sikeres vállalkozóvá váltál az elmúlt évek során. Érezted valaha hátrányát a fővárostól való távolságot? Ha igen, hogy sikerült áthidalnod ezt a hátrányt?

Az alapanyagok és csomagolóanyagok túlnyomó többségét külföldről szerezzük be, de amit itthon, azt is online rendeléssel, így ebben soha nem éreztem hátrányát a vidéki létnek. Talán az lehet az egyetlen hátrány, hogy nincs fővárosi üzletünk a termékeink személyes átvételére, de ezt nem is terveztük sosem. A műhelyünkben viszont szívesen fogadjuk az érdeklődő látogatókat.

Az értékesítést milyen csatornákon valósítod meg? Tudom, hogy van webáruházad, és időnként összefuthatunk veled vásárokon is. Üzleted is van? Tervezel?

Igen, van egy webáruházunk, (https://www.benkeerikaszappan.hu/)  és időnként részt veszünk vásárokon vagy rendezvényeken. Nem vagyunk vásározósok, ez csak  néhány kiemelt alkalom évente. Üzletet nem tervezünk, ehhez valóban nagyon vidéken élünk. A fővárosi üzlet pedig felügyeletet igényelne, amire jelenleg biztosan nem jutna kapacitásom.

Lépten nyomon látni, hogy kiveszed a részedet a jótékonysági munkából is, mint például szappanokat adományoztál az idei „slágervírus”. Sokan eljutnak arra a pontra, hogy tenni kéne valami jót, de a legtöbben meg is állnak ezen a ponton. Kérlek oszd meg velünk, hogy miért tartod fontosnak ezt?

Folyamatosan adományozunk, van rendszeres támogatottunk is, és eseti is, részt vettünk pl. a Fogadj örökbe egy ovit akcióban is, amely során több óvodának juttattunk el sok-sok gyerekkézbe való szappant, és valóban, a COVID kezdetén csaknem 100 db szappant adományoztunk a falunkbelieknek. Talán kicsit túlteng bennem a szociális érzékenység, mert nem csak szappant adományozunk, gyakran támogatunk gyűjtéseket is, ha megérint egy történet. Sajnos nagyon sok segítségre van szükség a világban, és jó érzés, ha tudunk segíteni, legyen az egy kis összeg a madármentőknek, egy másik összeg kerekesszékre, egy harmadik egy beteg gyermek kezelésére. Közhely, de adni jó, és én egyszerűen csak segíteni akarok, és boldoggá tesz, hogy megtehetem.

Mostanában csak a szappankészítésben éled ki a kreativitásodat, vagy azért megtartottál más alkotó tevékenységet is a régi kedvencek közül?

Igen, bár a dupla munkahelyem miatt nagyon kevés szabadidőm van, kötni néha szoktam, több megkezdett munka is van a kosaramban. És hát a kertem, arról eddig nem esett szó, kisgyerekkorom óta van virágoskertem, rajongok a növényekért. Szerencsére ők napi néhány perccel is beérik.

Ez a 2009-es film számomra amolyan örök klasszikus a vígjáték kategóriában. Ha könnyed, de tartalmas kikapcsolódásra vágyom, szívesen újranézem bármikor. Egy nagyon jó technikai ajánlót találhattok itt: https://transfesser.blog.hu/2011/08/25/egek_ura_up_in_the_air_2018 úgyhogy én inkább azt osztom meg veletek, hogy én miért szeretem.

Először is azért, mert a fő karakterekre valami félelmetesen jól válogatták a színészeket, mintha rájuk lenne szabva. Ryan Bingham (George Clooney) nálam mindig örök kedvenc, de ebben a filmben nagyon jól alakítja a jóképű, célratörő üzletembert, aki gyengekezű vezetők helyett végzi a piszkos munkát, az év nagy részét reptereken és hotelszobákban töltve. Felhívja a figyelmet arra, hogy a hátizsák nagyon nehéz tud lenni, ha mindenféle felesleges dologgal töltjük meg és azt cipeljük magunkkal nap mint nap, legyen szó egy el nem engedett emlékről, vagy egy hasznavehetetlen tárgyról. Komoly célt kerget, a 10 millió mérföldes klub kiváltságosai köré kerülni. Elgondolkodtatónak tartom, hogy amikor eléri a vágyott célt, közel sem akkora az öröm, mint ő azt gondolta…valóban ez volt a vágyott cél? (és nem akarok én a célkitűzésről papolni, mert előbb-utóbb fejbe vágtok érte)

Méltó partner a filmben Alex (Vera Farmiga), akivel hol máshol, mint a repülőtéren fut össze hősünk. Eszement jó flört csatákat bonyolítanak le, ami jóféle szexbe torkollik. Sokaknak átfuthat az agyán, hogy de hát ez ilyen egyszerű? Ilyen szókimondó kell hogy legyen? Illő ez?

Ezt döntse el ki-ki saját értékrendje szerint, de én akárhányszor nézem a filmet, komoly kedvet kapok egy jóízű flörthöz! Bevallom teljes egészében azonosulni tudok ezzel a karakterrel. Kettőjük románcának van egy durva csattanója a végén, de nem lövöm le a poént az előtt, aki még nem látta.

Minden filmben kell egy jó ellenpont. Jelen esetben a két határozott, erősen domináns karaktert a kissé suta, ám roppant ambiciózus Natalie (Anna Kendrick) ellensúlyozza az esetlen próbálkozásaival, a rózsaszín ködös álmaival és azzal a friss diplomás naiv attitűddel, hogy ide nekem az oroszlánt, megváltom a világot.

A profi kirúgó munkáját követve érdekesnek tartom azokat az emberi reakciókat, amik úgy elsőre kijönnek az emberekből. Van a hirtelen haragú, a megdöbbent, a reményvesztett, a fásult, és még sok más…Ami nekem nagyon tetszik, hogy itt-ott megpróbálja rávezetni őket Ryan, hogy bár egy ajtó bezárult, azért bőven akad lehetőség, esélyesen jobb is, mint ami eddig volt.

Jó szívvel ajánlom a filmet aki valami romantikus vígjátékra vágyik, méghozzá a jobbik fajtából.

Bori, áruld el nekem hogy hogy a csudába lesz egy hosszú éveken át kormánytisztviselőként dolgozó nőből keramikus!? Hogy volt bátorságod egy ilyen hatalmas változáshoz?

Mindig is megvolt bennem az újrakezdés elszántsága, a szorosan hozzá tartozó lelkesedéssel együtt. Tudatosan akartam váltani, és teljesen mást csinálni nap mint nap, talán kicsit belefásultam a 30 éve ismétlődő szakaszokba.

Először is utánaolvastam. Ismerkedtem vele, informálódtam. Sok kérdésem volt, de apránként minden akadály megoldódott. Akkor beadtam a felmondásomat, négy hónap múlva pedig elindítottam a saját vállalkozásomat.

Ez az új hivatás hozta magával azt is, hogy a főváros közeléből komolyan vidékre költöztél?

Mindenképpen vidékre vágytunk, egy cseppet sem hiányzik a főváros, és ha már itt voltunk, a vállalkozásomat is ide helyeztem. Itt teljesen más lehetőségeim vannak, mint egy nagyvárosban, szeretném ezeket jól kihasználni. Gyönyörű környezetben élünk, a Mátra lábainál, a madárcsicsergés pedig remek inspiráció a mindennapokra.

Mit találtál legnehezebbnek ebben a változásban?

A szakmai kihívásokat egyszerre éltem meg győzelemként, és hatalmas feladatként is – megfelelni a kerámiakészítés követelményeinek, megtanulni formázni, égetni, mázazni, ez volt a legnagyobb kihívásom.

Azt csiripelték a fecskék, hogy új ötleteken is töröd a fejed, és az agyagon kívül nagyobb hangsúlyt kap majd az ecset is. Mi lesz ez?

Igen, így igaz! A szakmai végzettségem porcelánfestő, ezt szeretném jobban kiaknázni, az új termékeim képi, és formavilága már körvonalazódik a háttérben, sokat ötletelek és rajzolok mostanában. Látom, mások mit készítenek, mire van igény, mi az ami hiányzik.

Türelmes magyarázó vagy. Sosem gondoltál még arra, hogy tanfolyamokat, akár nyári táborokat tartsál?

Van ilyen jellegű tapasztalatom, és gondoltam is már rá, sajnos a koronavírus járvány közbelépett. Az biztos, hogy a 2020-as év második felében agyagozó, kerámiafestő és porcelánfestő workshopokat is fogok tartani, kis létszámú foglalkozások keretén belül, a felkészülésem itt is folyamatos, lassan szorít is az idő.

Hogyan látod magad 5 év múlva?

Porcelánfestő és agyagozó kézműves vállalkozóként, akinek a termékei magán viselik az életszemléletét is, ragyogó, barátságos meleg színekkel, egyedülálló formákban, stabil vevőkörrel, és konvertáló marketinggel megerősítve mindezt. A Hobby Agyagos kezdőcsomagommal, pedig azok számára – akik nem tudnak, vagy akarnak elmenni (szervi vagy mentális okokból) bármilyen workshopra - szeretnék biztosítani online rendelhető kezdőcsomaggal agyagozási lehetőséget a részükre.

Örülök, hogy ilyen konkrét terveid vannak, nagyon sok sikert kívánok hozzá! Úgy tudom, hogy nagy hangsúlyt fektetsz a környezettudatos életmódra. Sokan vagyunk ezzel így, és aki próbál erre tudatosan figyelni, tudja, hogy nem is olyan egyszerű ezt jól csinálni. Ha valaki most kezdi el ezt az életmódot, mit javasolsz neki, hol érdemes nekiállni, hogy a lendület megmaradhasson?

Még mindig nem tudunk úgy élni, ahogyan szeretném, bár pár dologban sikert könyvelhetek el. A legegyszerűbb lépés a környezettudatos életmód felé, a háztartási hulladék kezelése, ezentúl mindenki dobja a másik szemetesbe – amit szelektíven is összegyűjthet. Ha ez már jól működik, és szokássá is vált, akkor a következő lépést a vásárlások terén lehet bevezetni, például saját, textil zacskók használatával, a műanyagok helyett. Vagy az állandóan magunknál hordott saját evőeszközeink használatával- ha beesünk egy büfébe, azt használjuk, ne a műanyagot. A sok ötletet napestig sorolhatnám, ma már számos dologban változtathatunk mi magunk, egyénileg is.

A lendületet pedig megtarthatjuk, ha mindezt nem egyszerre akarjuk megreformálni a magunk és a családunk életében, az egy kicsit sok lenne egy szuszra, hanem apránként vezetjük rá a férjet is, a gyerkőcöt is – ezentúl így csináljuk. Lehet tervezni is, honnan – hova szeretnénk eljutni.

Végül hol nézhetünk jobban szét a Borbála Kerámiák között?

Szívesen ajánlom mindenki figyelmébe a weboldalamat, Borbála Kerámia néven, https://borbalakeramia.com , ahol nemcsak a kertbe, lakásba, alkalomra készült kerámiáimat lehet megtekinteni és online megrendelni, hanem érdekes cikkeket is olvashatóak a blogoldalamon például a Raku-ról, a Lüszterről, a legutolsó cikkem a „Hogyan vásárolj fecskefészket?” címmel született, épp a napokban, vagy játékos tesztet lehet kitölteni az Alkalmas vagy keramikusnak? kérdéseire válaszolva, valamint megnézhetőek a YouTube Csatornám felvételei is, és a hírlevél feliratkozás után, egy 75 gyönyörű fotót tartalmazó tanulmányt adok ajándékba, a Szélcsengő Kalauzt, amely megmutatja az érdeklődök számára, hogy miért érdemes szélcsengőt függeszteniük – mindenhova.

Ezen kívül sok érdekesség található a Borbála kerámia Facebook oldalon, https://www.facebook.com/borbalakeramia itt jellemzően az aktualitások jelennek inkább meg, ahová sok szeretettel várom az érdeklődőket, de van Pinterest, Twitter és Instagram oldalam is.

Aki egy kicsit is ismer, tudja, hogy az önfejlesztés terén az egyik kedvenc témám a célkitűzés. Azért szeretem, mert olyan jól kézzel fogható, nyomon követhető és egyáltalán, látványos dolgokat lehet vele elérni. Ez az én racionális kockafejemnek nagyon fontos. Nem kevés könyvet elolvastam a témában, és az azokban leírtakat ki is próbálom, a hozzám közel állókat pedig alkalmazom, kombinálom, és időnként amikor cetlikkel, színes ceruzákkal, meg színes képeket gyűjtögetve talál rám a férjuram, megkérdezi, hogy akkor most féljen, örüljön a legújabb agymenéseim láttán. Sok szónak is egy a vége, véleményem szerint a témában az egyik legjobb írás Dan Sullivan A 25 éves terv című könyve, ami a Pongor Publishing kiadásában jelent meg.

A vékony kis könyvecske úgy két óra alatt kivégezhető, ha csak az a cél, hogy az ember elolvassa, de én inkább „munkafüzetként” tekintettem rá, és mire végére értem, azon kaptam magamat, hogy azon kívül, hogy a könyvet teleraktam sárga cédulákkal, gyönyörűen összeállt az a vezérvonal, hogy milyen életet is szeretnék 25 év múlva. Bevallom tetszik nagyon ez a kép! Van benne néhány szép nagy mérföldkő, ami nem változik, néhány olyan apróság ami nekem valamiért fontos, és nincs más hátra, mint szép fokozatosan megtalálni az oda vezető út közben megteendő lépéseket. Azért jó ha megvan ez a kép, mert mielőtt bármibe belekezdek, meg tudom ítélni, hogy az adott dolog közelebb visz ehhez a képhez, vagy eltávolít-e tőle.

A módszer lényege, hogy a 25 évet 100 negyedévre kell felbontani, és minden negyedévben, csupán 1%-át elérni annak az egy egésznek, amit már felvázoltunk magunknak célként. Öt területre koncentrálva azt a pici fejlődést ami jut a 90 napra. Ez nekem azért tetszik nagyon, mert előtte gyakran elvesztem abban, hogy végeláthatatlan céllistáim voltak, és mindenbe belekaptam, aminek természetesen az lett az eredménye, hogy a felét félbehagytam, a másik felét meg halogattam és valójában alig haladtam bármivel. Így viszont egy-egy új szokás, egy-egy „kihívás” szépen beépül az életembe a negyed év alatt, így utána már annyira automatikus, hogy tovább lehet lépni. Ha meg mégsem? Akkor negyed év végén meg lehet vizsgálni, hogy a megvalósítás valóban fontos-e a végső célok elérésében, vagy csak zsákutca. Ha valóban fontos, egyszerűen „újrakezdjük” a következő negyedévben esetleg más stratégiával, hiszen 25 év hosszú idő, van időnk próbálkozni. És tudjátok mi a legjobb? Az hogy ha az öt fókuszból mondjuk kettő maradéktalanul sikerült, az akkora önbizalmat és lökést ad a következő 90 naphoz, hogy akár lendületből meglesz minden, amit eltervezek!

Mindehhez számtalan trükköt, tanácsot, módszert nyújt a könyv, szemléletes ábrákkal tarkítva, ami segíti a vizuális típusoknak is a megértést.

Jó szívvel ajánlom a könyvet mindazoknak, akik hisznek abban, ha egy ház építéséhez, vagy akár egy többfogásos ebéd lebonyolításához szükség van tervre, akkor az életünk megtervezése az egyik legfontosabb feladatunk kell hogy legyen.

Az ünnepi könyvhét sajnos elmarad, így ezen az úton szeretném bemutatni nektek egy kedves író barátomat, Mike Menders írót.

Mykee, ha jobban utánaszámolok, nagyjából 15 éve ismerjük egymást, emlékeim szerint az NLC valamelyik fórumán akadtunk össze először. Hogy a csudába keveredik egy férfi egy ennyire nőies profilú oldalra?

Olyan régen volt? Rohannak az évek. A válaszom igazán egyszerű: mert szeretem a nőket. Tényleg emiatt kerestem egy ilyen oldalt, hiszen a hölgyek között mindig jobban éreztem magamat, mint a férfiak körében. A Nők Lapja Café fóruma ráadásul egy igazán pörgős helynek tűnt, ahol napi szinten alakultak csoportok, és tényleg bármiről lehetett beszélgetni, viccelődni.

Körülbelül négy évet töltöttem ott aktívan, de egy félresikerült dizájnváltás után szinte használhatatlanná vált a hely, és utána sem tűnt úgy, hogy helyre akarnák hozni, emiatt a tagok java szétszéledt. Az itt szerzett, régi barátok viszont máig megmaradtak, és a Facebookon beszélünk időnként, vagy találkozom velük személyesen.

Profilod szerint „Író, költő, újságíró, cukrász, webgazda és még sok más, ami nem jut az eszembe” vagy. Most az írói pályafutásodról szeretnélek faggatni. Hogy kezdődött az írás? Hogyan egyezteted össze a munkáddal?

Az írást már elég korán, 11 éves koromban kezdtem el, Nemere István ifjúsági regényeinek hatására. Aztán 14 évesen inkább a felnőtt gondolatok foglalkoztattak, és ebben az időben pár füzetet írtam tele erotikus fantáziákkal. Ahogy teltek az évek, a romantikát is szavakba öntöttem, versekké formáltam tizenhét-tizennyolc évesen.

A rímeknek pár év után búcsút mondtam, majd pár éve, a Facebookon az Imádom a könyveket író-olvasói-blogger csoportjában találtam magamat, és innentől, azaz 2017-től kezdve foglalkozom kifejezetten az írói vénámmal, amit igyekszem egyre magasabb szintekre emelni. Persze ez csak hobbitevékenység, ebből megélni kevesen képesek itthon, ezért emellett főállású munkám is van. Írni csak akkor tudok, amikor ihlet adódik, vagy épp a témán kattog az agyam, de ez a kiszámíthatatlanság sokszor munkaidőbe ütközhet. Ilyenkor csak gyorsan leírom az ötleteket, és később dolgozom ki alaposabban.

Nem tudom, hogy szabad-e kérdezi tőled az egyik nagyon különleges írói oldaladról. Létrehozója vagy, és hosszú éveken át aktív írója voltál a Sukitore.com oldalnak, ahol nagyon klassz (ok, és időnként kevésbé sikerült) erotikus történetek születtek úgy, hogy a történeteket nem egy író írta, hanem kettő, sőt időnként több. Hogy született ez az ötleted, és hogyan működtek ezek a történetek?

Az előbb említett NLC fórumon társalgás közben sokszor felforrt a levegő, és privát üzenetekben szövögettünk elképzelt jelenetekről álmokat, amiket a „levelezőtársammal” felváltva írtunk. Ez ahhoz hasonlított, amit hajdanán az iskolában játszottak a gyerekek papíron: csak a legutóbbi sort látva írtak hozzá egy újat, majd a végén mindet összeolvasva egy vicces történet alakult ki. Privátban a történetet ketten fűztük, és a nyilvánosság megkerülésével tabumentes, szókimondó történetek alakulhattak ki.

Az NLC dizájnváltása után egy másik oldalt kerestem, ahol nyíltan írhatnánk páros történeteket, hiszen láttam, hogy írói és olvasói oldalról is lenne igény rá. Ekkor még 2007-et írtunk, és bár pár helyen lehetett nyílt szexuális történeteket publikálni, de technikailag a „levélváltásos” forma kizártnak tűnt, ráadásul csak egyéni írások kerülhettek ki. Más női weboldalakon nem engedték a tizennyolc éven felüli történetek publikálását, ezért kizárólagos alapon saját fórumot húztam fel. Előtte még sohasem foglalkoztam weboldalakkal, a Sukitore lett az első. Apropó: olvasta már valaki visszafelé az oldal nevét? Na ugye.

Mivel a saját oldalamon nem ütköztem erkölcsi akadályokba, ezért aki oda írónak jelentkezett, bátran, szókimondóan legépelhette a fantáziáját - más írókkal párban. Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy ide elsősorban nem saját történeteket vártunk, hanem a korábbi levelezéshez hasonló, váltott szemszögű sztorik, kalandok írását helyeztük előtérbe. Tehát itt tényleg a női oldalt nő, a férfi oldalt férfi írta meg, nem egy szerző, így sokszor azt sem tudta az író fél, hogy milyen folytatás vár rá, vagy ő mit fog írni. Nagyon más, mint a hagyományos, egyszemélyes mesélés, és igazán izgalmas!

Az oldal nem a nyelvtanilag helyes, betűelütésektől mentes, könyvkiadásra kész történetek írásáról híresült el, itt a kötetlen szórakozás került előtérbe, ahol az írók jól érzik magukat, illetve azok is, akik titkosan belesnének a sztorikba.

Ahogy nőtt a tagok, azaz elsősorban az írók száma, úgy bővült a történetek mennyisége is. Körülbelül két év alatt már a kétszázadik sztori megírását ünnepelhettük. A sokféle stílusnak köszönhetően egy idő után egyre kiforrottabb és hosszabb fantáziák kerültek elénk, amelyeket már regényeknek is hívhattunk.

Az oldal végül 2014 után szenderült álomba, amikor egyre fogyatkoztak a szerzők, a korábbi tagokat is másfelé sodorta az élet, úgyhogy legalább négy éve csipkerózsika-álmát alussza a hely. Mivel a páros írás egyik alapfeltétele a sokszínűség, ezért addig nem nyitom ki a regisztrációt, amíg nem jelentkezik legalább öt-öt olyan vállalkozó kedvű, írni vágyó hölgy és férfi, akik hosszabb távon is kipróbálnák ezt a műfajt.

A hajdanán elkészült történeteket mégsem zártam el a külvilág elől, a nyers valójukban, ingyen olvashatók a Sukitore könyvtárban, a https://konyvtar.sukitore.com címen.

Azt hiszem, minden írni szerető embernek megfordul a fejében legalább egyszer, hogy írni kéne egy könyvet. Te ennél a gondolatkísérletnél tovább jutottál. Mára több szerzeményed is megjelent nyomtatott és elektronikus formában egyaránt. Elmesélnéd az utadat az ötlettől a megvalósításig?

A Sukitore történeteken felbuzdulva már a megnyitást követő első évben azon gondolkodtam, hogy a tuti sztoriknak a polcon a helye. 2009-ben összeválogattuk a legjobbakat, és ezekkel kiadókeresésbe kezdtem. Akkoriban végigjártam a könyvfesztivál minden olyan standját, ahol erotikus könyvekkel foglalkoztak, és mintát adtam nekik (nem, nem pohárba!).

Ebben az időben még nem pörgött úgy a romantikus-erotikus könyvek piaca, mint manapság. A váltott szemszögű történeteket szinte alig ismerték, akik mégis, azok fantasy stílusban láttak hasonlót. Ezek alapján sejtettem, hogy valami újat alkottunk, és mivel egyik kiadó sem érdeklődött igazán, úgy döntöttem, hogy az első könyvet saját zsebből nyomtatom ki. A tervemben egy nyomdában dolgozó, kedves ismerősöm sietett a segítségemre. Heteken át javítottuk, tördeltük, mire elkészült Az első könyv, és 2010-ben húsz példányban jelent meg, amit büszkén mutattam mindenkinek.

Pár év múlva, a Szürke ötven árnyalatának magyar kiadását követően, több kiadó is váratlan érdeklődést tanúsított az erotikus műfaj iránt. Az Ulpius egy pályázaton beválasztotta a könyvünket kiadásra, így a többi írótársam engedélyével szerződtem velük. A következő egy évben ültek a kéziraton, aztán a kiadó csődbe ment.

A második válogatásunkat ebből okulva már nem nyomtatva adtuk ki. Akkoriban az ebook még csak kevesekhez jutott el, és sokan a PDF-ekben találták meg a digitális olvasnivalót, ezért a Sukitore következő könyve, a Szabadon ebben a formátumban, ráadásul ingyen látott napvilágot 2014-ben. Ez a gyűjtemény egyfajta segélykiáltás is volt a külvilág felé, mert hat aktív év után már erősen megcsappant a szerzők száma, így egyre kevesebb történet készült, tehát ezzel igyekeztünk felhívni magunkra a figyelmet. Addigra sokan már Szürke-lázban égtek, a film megjelenése is közeledett, tehát nagy reményekkel adtuk ki a válogatásunkat. Végül mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a Sukitore oldal szépen, csendben elnéptelenedett.

A remény szikrája sosem hunyt ki, és 2015-ben zárt könyves csoportokon nézelődtem, és újabb szerzőket keresgettem, miközben pár Sukitore történet-részletet publikáltam ezeken a helyeken. Az egyik alkalommal igazán lelkes támogatókkal találkoztam, és az utána lévő hónapok tevékenyen teltek. Két Sukitore történetből egy ebook (Bosszú az éjszakában), és egy nyomtatott (Hogy történhetett) kiadás készült, míg a csoporttagok közül kettőjükhöz máig tartó, szoros barátság fűz.

A két új könyv után sem nőtt meg túlságosan a kereslet, csak pár példány talált gazdára. Elsősorban a nyomtatott fogyott, az ebook még mindig gyerekcipőben járt, pedig már akkoriban a Google Könyveken jelent meg!

A következő két évben pihenésképp elsősorban egyperces novellákat írtam, melyek azóta is megtalálhatók a Wattpadon. Aztán egyik napról a másikra egy kedves bloggerinának köszönhetően az előbb említett Imádom a könyveket csoportban találtam magamat. Az ottani tagoknak és írótársaknak, de főleg a csoport vezetőjének hála ismét fellobbant bennem az írás tüze. Majdnem egy évnyi csiszolás és tökéletesítés után jelent meg Krisztin nyomtatásban, valamint ebook formátumban, amit már Mike Menders néven adtam ki. Ezt követték a többiek: a Házinyuszi, a Macsóbőrben, és ennek folytatása, a Macsókarácsony.

Hogy érezted magadat, amikor az első visszajelzéseket megkaptad?

Természetesen mindig jól esik a pozitív visszajelzés, a negatívakból pedig igyekszem tanulni. Hol türelmet, vagy épp más megközelítést. Ha a vélemény konkrét javaslatokat is tesz a javulásomra, akkor megfontolom azokat, de a trollkodókat nem szeretem, még ha egyesek intelligens módon is művelik ezt a műfajt. Úgy gondolom, ugyanannyi energiával építő vélemény is írhatnának.

A lelkes olvasók tábora egyre nő, ami bevonzza a pozitív és negatív oldalt, ez elkerülhetetlen. Viszont annak nagyon örülök, ha sokaknak tetszik az írói stílusom. Úgy gondolom, hogy ha örömet okozhatok a történetek által, akkor azzal élményt is adok az olvasónak, többé válhat általa. Ennél szebb ajándék téren és időn át kevés van. Ez pedig boldoggá tesz engem is.

Mik a további tervek ezen a téren?

Természetesen tovább írok, amikor rááll az agyam, és időm is akad. Ez a kettő sokszor nem találkozik, így lassan haladok.

A Házinyuszi című könyvem egy trilógia nyitánya, közel második éve a folytatását írom, ennek a címe Hercegnő lesz. A három rész egy hatalmas történet, aminek a fő csattanója a trilógia záró kötetében lesz, a Házasságban, ezért is írom körültekintően, sokkal alaposabban, mint a többit. Mint egy krimi, ahol a nyomok elszórva találhatók a történetben, csak gyilkos és hulla nincs.

A Macsóbőrben rövid, ütős kisregény lett, aminek sokan követeltek folytatást. Ez végül tavaly novemberben, az ünnepi hangulatnak köszönhetően készült el. A Macsókarácsony egész univerzumot nyitott, és már legalább tízféle ötletem van arra, hogy milyen részeket írjak meg a későbbiekben. Ennek a sorozatnak az érdekessége, hogy kalandos-erotikus, még sincs benne túl sok romantika, ám minden rész végén van egy csavar, plusz még tanulságos is. Szóval nem szokványos, de könnyed szórakozást nyújt.

A Sukitore történetekről sem mondok le, itt is több tervem van a későbbiekre nézve. Az első könyvet újra korrektúrázom és szerkesztem, már ISBN számot is kértem rá. Valószínűleg a Hercegnő megírása után előveszem, és ahogy kijavítottam, ingyenes ebookban jelenik meg. Tervemben szerepel még a Bosszú az éjszakában és annak folytatása egy kötetté gyúrása, hiszen a Krisztin sikere után valószínűleg tetszene az olvasóimnak. Ezt a történetet ugyanazzal a kedves írótársnőmmel találtuk ki, aki a szemtelen leány kalandjaiban is a társam volt. Ha pedig ennyi még nem lenne elég, újabb Sukitore válogatásokon is gondolkodom, hiszen a páros történetek jóval többet érdemelnek, minthogy a könyvtárban porosodjanak.

Tehát sok évre előre van mit írnom, szerkesztenem, kiadnom, hogy még több olvasóhoz jussanak el a közös történeteink, vagy az egyénileg írt regényeim.

Ha valaki kíváncsi lett a könyveidre, hol vásárolhatja meg azokat?

Az említett történetek sokfelé kalandoznak a világban, tehát több boltban és kiadónál találhatók meg, ezért úgy döntöttem, hogy egy központi, saját weboldalt nyitok, ahonnan minden fontosabb írásom egy-két kattintással elérhető lehet. Itt nem csak a könyvekhez juthat hozzá a látogató, hanem a Wattpadon publikált Egyperces és Szexpercek novelláimat is megnyithatja, ingyen elolvashatja.

A weboldalam címe a szerzői nevem alapján könnyen megtalálható: www.mikemenders.com

Kellemes kikapcsolódást, és jó szórakozást kívánok minden írásomhoz!

Hónapok óta attól zeng a világ, hogy milyen sanyarú sorsunk is van azért, mert a vírusok koronája felforgatta az egész életünket, és otthon KELL maradnunk.

Nem szeretnék állást foglalni abban, hogy volt, avagy nem volt létjogosultsága a kötelező otthon maradásnak, ami nagyon sok embert anyagi bizonytalanságba sodort, ahogy arról sem, hogy szükséges-e, vagy nem az egységes maszkviselés és a kesztyűviselés, hiszen ezekről a kérdésekről a szakembereknek sem egységes az álláspontja. Inkább azokat a dolgokat szedném egy csokorba, amik az én életemben fejtörést, illetve pozitív dolgokat hoztak.

Vessetek rám követ bátran, aki ismer, tudja, hogy nem vagyok a háziasszonyok gyöngye, úgyhogy számomra az egyik legnagyobb kín az volt (és a mai napig is az), hogy mi a fenét adjak enni a családnak minden áldott nap. A reggelit és a vacsorát ugyebár eddig is otthon és együtt ettük, így itt nem volt újdonság, viszont az ebédjét eddig mindenki ott ette, ahol érte a dél, iskolában, óvodában, iroda éttermében, én meg ahol épp megéheztem. Így a főzés nálam csak hétvégi program volt az elmúlt évek során, olyankor meg ki lehetett választani egyet azokból a slágerkajákból, amiről tudom, hogy mindenki megeszi, vagy egész egyszerűen beültünk valahová ebédelni. Így aztán a nagy itthonlétben pedig azon kaptam magamat, hogy itt állok egy vegetáriánus IR-essel (én), egy laktóz intoleranciás 4 évessel, egy végtelenül finnyás 7 évessel és egy meglehetősen speciális étkezési igényű FODMAP diétás férjjel, és minden nap ebédet kell tennem mindenki elé, és az sem baj, ha közben haladunk a kisiskolás házi feladataival is….a munkám otthon végezhető részének elvégzéséről nem is érdemes beszélni!! Ennek a dilemmának a pozitív hozadéka az lett, hogy már így a harmadik hónap derekán járva nagyon jó vagyok heti étrend és heti bevásárló lista összeállításában, találtam néhány új „slágerkaját”, ami mindenkivel kompatibilis, és hogy a bevásárlás plusz költsége meg sem közelíti azt az összeget, amit amúgy havonta elcsaptunk éttermi étkezésekre.

Ami még nagyon sokszor eszembe jut….azoknak az embereknek a sorsa, akik elveszítették a munkájukat, vállalkozásukat a kényszerszünet miatt. Mi nagyon szerencsések vagyunk, mert nem érint minket túlzottan, de mivel olyan országban élek (Portugália), ahol az emberek hatalmas része a turizmusból él és a vendéglátóiparnak hatalmas jelentősége van a gazdaságban, ez óriási érvágás. Mi lehet ebben a „pozitív”? Talán az, hogy az emberek tudatosabb fogyasztóvá válnak. Vállalják azt, hogy ahelyett hogy egy nagy multinál letudják a bevásárlást, bemennek a kisboltba, a zöldségeshez, a henteshez, a kis butikba és Mari néni varrodájába a pláza gyors varrodája helyett, hogy ezzel támogassa őket. Talán többeknek jut eszébe, hogy adjon annak, akinek szüksége van rá (nagyon jó látni mindenfelé a „szolidalitás dobozokat”, ahová be lehet tenni, és el is lehet venni ha szükség van rá).

Amire még garantáltan hatással van az itthonlétünk, az a környezetünk. Az, hogy kiderült, hogy egy online megbeszélés rövidebb és hatékonyabb, mintha egy óra dugóban ülés után pár órát beszélünk a semmiről, sokat lendített azon, hogy esetleg tartósan is elgondolkodjanak sokan az otthoni munkavégzés előnyeiről. A kevesebb autóhasználat sokat javított a levegő minőségén, ez vitathatatlanul jó nekünk. De könyörgöm, valaki árulja már el nekem, hogy az egyszer használatos maszkokat és kesztyűket miért nem lehet a szemétbe dobni, miért kell mindenhol széthagyni????? Ez valami olyan, amiért nagyon tudnék ütni. Azt sem egészen értem, hogy miért kell ilyent használnia boldog-boldogtalannak egy sima bevásárláshoz, ahelyett hogy egy vászonmaszkot venne a szomszéd Julcsitól, amit használat után bedob a mosógépbe, majd illatosan újra felveszi.

Ami számomra az egyik legpozitívabb hatás, ez a kényszerű változás szinte rákényszerített arra, hogy kilépjek a komfortzónámból. Át kellett gondoljam hogy hol van szükség az értékrendemen változtatni, hogy milyen új lehetőségeim vannak, amivel akár élhetnék is, ahelyett hogy halogatom őket. Mik azok az új dolgok, amikre már sokszor gondoltam, hogy jó lenne megtanulni, de sosem fogtam neki. Hogy hogyan tudom sokkal komplexebben és hatékonyabban megtervezni a napjaimat, heteimet, az életemet úgy, hogy az élet minden területe a neki járó hangsúlyt kapja.

Ti hogy látjátok ezt?

Ebben az interjúban Csapó Zsuzsannával ismerkedünk meg, aki a FRESHMOOD Színesítő ékszerek készítője. Nekem is van tőle néhány nagy becsben őrzött darabom.

 - Ha jól tudom Zsuzsanna, építészmérnökként végeztél Győrben, és korábban „kreatív” tevékenység gyanánt gyöngyöt fűztél. Hogy jutottál el innen az ékszergyurmáig?

Maradjunk a Zsunál, a Zsuzsanna túl komoly a személyiségemhez. A gyöngyfűzés az egyetem alatt mintegy mentőövként jött, amikor egy csuklómat érintő baleset során megsérültek a mozgató idegek a kezemben, és teljesen elvesztettem a kézügyességemet. Az orvosok véglegesnek ítélték a változást, én pedig ebbe nagyon nehezen nyugodtam bele (azaz sehogy…). Mivel a korábbi szokásos kreatív elfoglaltságaim nem mentek, kellett valami új, aminél nem volt összehasonlítási alapom. A gyöngyök segítettek újra visszanyerni a finom mozdulatokat. Az elejétől fogva komolyan gondoltam az ékszerkészítést, nagyon könnyen el tudtam képzelni magam „főállású” alkotóként, ugyanakkor a gyöngyfűzést Magyarországon rengetegen művelik magas színvonalon. Még ennél is többen hobbi szinten… lépten-nyomon azt hallottam a munkáimra, hogy „a nővérem/nagynéném/barátnőm is ilyeneket csinál”. Hiába vittem pályázatokra a munkáim, hoztam el országos elismeréseket, nem éreztem, hogy ki tudnék tűnni az átlag gyöngyfűző tömegből a laikusok szemében. Bár a gyöngyfűzés egy szint felett komoly térlátást és strukturális képzelőerőt igényel, így mindig tartogat kihívásokat, sok kötöttséggel is jár, amik között egy idő után elkezdtem bezárva érezni magam. Az ékszergyurmára teljesen véletlenül bukkantam rá, és ugyanazt az ellenállhatatlan lelkesedést és vágyat éreztem a külföldi alkotók csodáit nézve, mint annak idején az ékszereknél. Ezzel keltem és ezzel feküdtem, ezzel álmodtam, így nem sokáig bírtam ki, hogy ne vágjak bele. A gyöngyöket sosem akartam teljesen elhagyni, és rengeteg fantáziát láttam a két technika kombinálásában is. Így a mai napig új módszerekkel kísérletezem, hogy ötvözni tudjam ezt a két csodálatos alapanyagot. Egyébként is azt figyeltem meg, ha valaki két, addig nem párosított technikát összeboronál, az mindig emlékezetes és sikeres, hiszen az emberek szeretik a kreatív újdonságokat. Én pedig nagyon szeretek új dolgokkal kísérletezni, olyan tárgyakat alkotni, amilyen addig még másnak nem jutott eszébe ilyen formában.

 - Mit takar az „ékszermérnök” megnevezés?

A kifejezés két fontos oldalamat foglalja össze. Az ékszerkészítés alapvetően mindenki fejében egy alkotói, művészi munkaként él, és ez nem is áll távol az igazságtól. Ugyanakkor ahhoz, hogy valóban hasznos és tartós használati tárgyakat készítsünk, komoly mérnöki szemlélet is kell. Egy ékszernek nem elég szépnek lennie, sokáig boldogítania kell a gazdáját, és nem árt, ha kényelmes is. Bennem nagyon erősen munkál a művészi hajlam és a mérnöki látásmód is. Eredetileg az építész szakmát is ezért választottam. A tanulmányaim során is mindig fontos szerepet kapott az, hogy a funkció-szerkezet-megjelenés szentháromságának egyensúlya soha nem boruljon fel. Nem szabad egyik oltárán feláldozni a másikat, mert akkor a végeredmény nem segíti a használót, csak bosszúságot okoz neki. Az építész szakmából, a szerkezetek kialakításából rengeteg tudást át tudtam örökíteni az ékszerkészítésbe is. Így a szokásos gyurmaékszereknél tartósabb a végeredmény. Amikor egy újfajta ékszert készítek, mielőtt a közönség elé tárnám, kíméletlen tesztelésnek teszem ki: fagyasztom, melegítem, csapkodom, dörzsölöm, megtaposom, kimosom 90 fokon mosógépben (erről egy videós beszámolót is készítettem), egyszóval drasztikusan igénybe veszem, hogy lássam, mik a gyenge pontjai, hol sérül a legkönnyebben, esetleg hogyan válik csúnyává az idő során. Ez a módszer mérnöki, tervezői körökben szokásos dolog, fel lehet így gyorsítani az elhasználódást, hogy még az előtt meg lehessen oldani a problémát, hogy bárkinek kellemetlen lett volna. A nemesfém ékszerek tartósságával egy ékszergyurma darab persze nem veheti fel a versenyt, de a legjobbra törekedni akkor is muszáj, nem bújhatunk el az alapanyag tulajdonságai mögé. Ezért fontos, hogy meglegyen a kísérletező, újító kedv a művészi vágy mellé. Úgy gondolom, ezt jól összefoglalja az ékszermérnök szó.

 - Már jó pár éve annak, hogy figyelemmel kísérem a műveidet, és azt veszem észre, hogy időnként eltűnsz a színről. Hová tűnsz ilyenkor? Alkotói válság? Más elfoglaltság?

Mindegyik eltűnés egy-egy nehezebb élethelyzetet rejt maga mögött. Erősen érzelmi irányítású ember vagyok, ugyanakkor mindig fontosnak tartottam, hogy a követőim előtt soha ne játsszam meg magam. A marketing azt tanítja, hogy a folyamatosság mindennél fontosabb, és azt is, hogy az emberek nem kíváncsiak a negatív töltetű dolgokra. Én nem vagyok hajlandó őszintétlen, megjátszott kedélyességet mutatni a közösségi felületeken, ha épp az nem szívből jön, és vállalom annak a kockázatát, hogy a rosszabb időszak elmúltával esetleg újra kell kezdenem az építkezést. Sohasem titkoltam, hogy a FRESHMOOD egyszemélyes vállalkozás, ami mögött érző ember van, és nem szeretném, ha valaha is elvesztené ezt a személyességét. Ebbe a kapcsolatba szerintem nem fér bele, hogy a folyamatosság jegyében úgy csináljak, mintha minden rendben lenne, miközben nincs.

A másik dolog, hogy én hiszek abban, hogy az alkotások magukkal visznek valamit abból a hangulatból, amiben készültek. Képtelen vagyok rossz lelkiállapotban ékszert készíteni, és nem is erőltetem. A FRESHMOOD kifejezés is sokat elárul erről. Azt mondják, kétféle kreatív ember van: az egyiknek terápia az alkotás, és ezáltal megkönnyebbül, sőt talán zaklatott állapotban jön ki belőle a legtöbb fantázia. Míg a másik típus akkor a legtermékenyebb, amikor rendben van a lelke, és a lelki energiáit teljes mértékben az alkotásokba tudja koncentrálni. Én ebbe az utóbbiba tartozom.

Ennek ellenére ezeket a nagy szüneteket nem nevezném alkotói válságnak, hiszen ilyenkor is rengeteg ötletem van és él bennem a vágy az alkotásra. Csak épp az energia nincs meg hozzá. Ilyenkor türelmesnek kell lennem, és megvárni, hogy újra jók legyenek a körülmények. Sokat dolgozom azon, hogy helyre tegyem a lelkem, az önismeret ebben nagyon fontos. De sohasem kételkedtem abban, hogy tudok újra alkotni, újítani.

 - Minden kezdő vállalkozó életében vannak olyan időszakok, amikor valahogy semmi nem úgy jön össze, ahogy azt szeretné, a közönség nem értékeli úgy a munkáit, ahogy azt várta. Ez egy művész lelkének különösen tud fájni. Hogy sikerül túljutnod ezeken a hullámvölgyeken? Miből merítesz erőt az újrakezdéshez?

Egyelőre nem merném magam művésznek nevezni, nagyon maximum „wannabe” művésznek J Szerencsére eddig még nem kellett elviselnem olyan visszajelzést, ami egyértelműen értéktelennek vagy hitványnak nyilvánította volna a munkám. Az elutasítások inkább abból fakadtak, hogy az illető stílusába, világába nem illett az, amit én csinálok. Ezzel viszont együtt kell élni, sőt szerintem sohasem szabad arra törekedni, hogy mindenki szeresse az ékszereim, hiszen nem tömegtermékek gyártása a cél. Már a legelején azt éreztem (legfőképp olyankor, amikor magamnak szerettem volna vásárolni), hogy van egy bizonyos ékszer-hangulat, amiből nagyon kevés készül a piacon, és ezt az űrt kívánom kitölteni. Mindig is egy szűk réteget céloztam ezzel. Ebben viszont óhatatlanul benne van, hogy szembesülnöm kell azzal, hogy a többség nem fog ellenállhatatlan vágyat érezni, hogy tőlem vásárolt ékszerrel hangsúlyozza ki a szépségét. Aki viszont így van vele, az visszajár, és számára nagyon fontos, hogy újra és újra az én alkotásaim közül tudjon válogatni. Aki ezt el tudja fogadni, és nem akar mindenkinek megfelelni, annak nem lesz ezzel problémája.

Másik gondolatom ezzel kapcsolatban, hogy az a legjobb a kreatív létben, hogy bízhatunk abban, hogy lesznek új ötleteink. Ha valami nem jön be, mindig lesz másik ötlet, amit meg lehet valósítani. Az alkotó dolga a kísérletezés, a kutatás arról, mire vágyik a közönsége, és a tapasztalatokat nem adják ingyen. A kudarcok is kellenek az előre haladáshoz, a jobbá váláshoz.

 - Egyelőre van még egy eredeti szakmád szerinti állásod is igaz? Hogy sikerül időt találni az alkotásra, az értékesítéssel, marketinggel kapcsolatos tevékenységekre? Hisz az ékszereid nem fél óra alatt lesznek kész! És ha valaki megpróbált már sikeres vállalkozást felépíteni, tudja, hogy a háttértevékenységek is nagyon időrablók tudnak lenni.

Igen, ez egy nehéz dolog, főleg, hogy a főállású munkám is szeretem, szívesen csinálom. További nehézség volt, hogy előbb voltam teljes-idős ékszermérnök, és ennek később kellett a második helyre csúsznia. Ennek nyilvánvaló oka a már korábban említett időnkénti eltűnés, ilyenkor is valahogy fenn kell maradnom. Egy ideig nagyon akartam, hogy ugyanolyan intenzitással jelen legyek a FRESHMOOD-ban, mint előtte, de ez értelemszerűen kudarcra volt ítélve, rövid úton kiégéshez vezet. Nem segít a dolgon, hogy maximalista és türelmetlen vagyok, ha az ötletek megvalósításáról van szó, de könnyen elvesztem a motivációm, ha a lelkes fázisban nem haladok olyan mértékben előre, ahogy elképzeltem. További adalék, hogy a szívem csak egy dologhoz tud húzni, így amikor elkap a flow egy ékszeres ötletben, nagyon nehéz elvégezni a munkahelyem feladatait, mert nem ott jár a fejem. Amikor pedig nagyon élvezek egy-egy céges projektet, nem tudok aznap már átállni az ékszerkészítés egész más agyállapotot igénylő folyamataira. Fontos dolog volt megtanulni a saját érdekemben, hogy a kis lépések is sokkal többet érnek, mint ha a maximalista szellemiségben inkább neki sem kezdek valaminek, mert tudom, hogy nem lesz egyszerre készen. Talán az egyik legnehezebb volt elengedni az ideát, hogy az eredmények mindig gyorsan és szabad szemmel láthatóan fognak jönni, illetve hogy a dolgokat elsőre tökéletesen lehet (és kell) megcsinálni. Sokat segített az ún. kaizen módszer megismerése, ami pontosan ezt tanítja: kis lépésekben haladni előre, a nagy célt kis célokra és feladatokra felosztani, és megkeresni, hol lehet valamit javítani az aktuális állapoton. Akinek nem áll rendelkezésre végtelen idő és pénz, hogy a terveit véghezvigye, annak ez sokkal többet segít, mint a sok helyen tanított „mindentbele” hozzáállás, ami azt hirdeti, hogy csak akkor lehetsz eredményes vállalkozó, ha évekig feláldozol minden számodra fontos dolgot.

 -Ha egy jókorát álmodsz, hogy látod magadat 5 év múlva? Mi lesz az az eredmény, amivel elégedett leszel?

Jó kérdés, sokáig arról álmodtam, hogy újra főállású ékszermérnök leszek, de ez mostanra egyre kevésbé fontos. Inkább az volna a lényeg, hogy megtehessem, hogy amikor alkotni van kedvem, akkor alkothassak. Ez látszólag ugyanaz, de nem feltétlenül van így. A főállású alkotón rajta van a teher, hogy folyamatosan teljesítenie kell, és ez – az én esetemben szinte mindig – megöli az alkotási kedvet.

Leszállva a földre, az utóbbi hónapokban sok energiát fektetek a tanulásba, első sorban marketing, stratégiai tervezés terén. Van néhány alapdolog, amit megfelelő tudás és tapasztalat hiányában nem jól csináltam a kezdetekkor. Szeretném egy sokkal tudatosabban felépített alapra helyezni a FRESHMOODot, hogy a sorsa ne függjön annyira sem az én érzelmi állapotomtól, sem a világban zajló eseményektől. Ehhez kicsit el kell távolodni a művészi, intuitív felfogástól, rendszereket kell létrehozni, ami nekem nehezen megy, a mérnöki oldal ellenére is. Úgy képzelem, öt év múlva már ezek a dolgok csettintésre mennek majd, és az energiáim teljes mértékben az ötleteimre tudom majd koncentrálni, a rendszerek pedig végzik majd a dolgukat. De annak örülnék a legjobban, ha ennek nem kellene öt év.

 A FRESHMOOD ékszereket itt csodálhatjátok és vásárolhatjátok meg: https://www.freshmood.hu/kollekciok/ Elárulom, nekem a FLOWER kollekció darabok a kedvenceim!

Nem vagyok nagy sorozat rajongó, viszont a tánc minden műfaját nagyon szeretem, így ha az utamba akad egy „táncos” film, akkor azt megnézem. Ezt speciel egy hétvége alatt, annyira magával ragadott.

A 2015-ös sorozat Sarah Hay főszereplésével egy nagyon hiteles képet mutat a balett sötét oldaláról. Feszegeti az emberi test és tűrőképesség határait, bemutatva azt, hogy milyen ára van annak a csillogó, légies táncnak, amit a néző néhány órában végignézhet kényelmes nézőtéri székéből. Hatalmas tisztelettel nézem azokat az embereket, akik valamilyen különleges cél elérésének szentelik a teljes életüket, de mindig felmerül bennem az a kérdés, hogy hol van a határ, ahol még megéri küzdeni? Hiszen a célhoz vezető út is örömöt kell hogy okozzon, különben mi értelme az egésznek. Hol van az a hajszálvékony határ, ahol még elmondhatjuk, hogy saját értékrendünk szerint becsülettel küzdve haladunk, és melyik az a pont, ahol már másnap nem biztos hogy a tükörbe nézhetünk? Lehetséges-e a csúcsra jutás egy ilyen szakmában, anélkül, hogy komolyan kockára tennénk mentális és fizikális egészségünket? Létezik-e siker tisztességes eszközökkel olyanokkal szemben, akik nem a játékszabályok szerint játszanak? Ezeket a morális kérdéseket feszegeti a 8 részes sorozat, fantasztikus táncosok szemet gyönyörködtető előadásában. Műfajként dráma kategóriába sorolták, nem véletlenül.