Aki egy kicsit is ismer, tudja, hogy az önfejlesztés terén az egyik kedvenc témám a célkitűzés. Azért szeretem, mert olyan jól kézzel fogható, nyomon követhető és egyáltalán, látványos dolgokat lehet vele elérni. Ez az én racionális kockafejemnek nagyon fontos. Nem kevés könyvet elolvastam a témában, és az azokban leírtakat ki is próbálom, a hozzám közel állókat pedig alkalmazom, kombinálom, és időnként amikor cetlikkel, színes ceruzákkal, meg színes képeket gyűjtögetve talál rám a férjuram, megkérdezi, hogy akkor most féljen, örüljön a legújabb agymenéseim láttán. Sok szónak is egy a vége, véleményem szerint a témában az egyik legjobb írás Dan Sullivan A 25 éves terv című könyve, ami a Pongor Publishing kiadásában jelent meg.

A vékony kis könyvecske úgy két óra alatt kivégezhető, ha csak az a cél, hogy az ember elolvassa, de én inkább „munkafüzetként” tekintettem rá, és mire végére értem, azon kaptam magamat, hogy azon kívül, hogy a könyvet teleraktam sárga cédulákkal, gyönyörűen összeállt az a vezérvonal, hogy milyen életet is szeretnék 25 év múlva. Bevallom tetszik nagyon ez a kép! Van benne néhány szép nagy mérföldkő, ami nem változik, néhány olyan apróság ami nekem valamiért fontos, és nincs más hátra, mint szép fokozatosan megtalálni az oda vezető út közben megteendő lépéseket. Azért jó ha megvan ez a kép, mert mielőtt bármibe belekezdek, meg tudom ítélni, hogy az adott dolog közelebb visz ehhez a képhez, vagy eltávolít-e tőle.

A módszer lényege, hogy a 25 évet 100 negyedévre kell felbontani, és minden negyedévben, csupán 1%-át elérni annak az egy egésznek, amit már felvázoltunk magunknak célként. Öt területre koncentrálva azt a pici fejlődést ami jut a 90 napra. Ez nekem azért tetszik nagyon, mert előtte gyakran elvesztem abban, hogy végeláthatatlan céllistáim voltak, és mindenbe belekaptam, aminek természetesen az lett az eredménye, hogy a felét félbehagytam, a másik felét meg halogattam és valójában alig haladtam bármivel. Így viszont egy-egy új szokás, egy-egy „kihívás” szépen beépül az életembe a negyed év alatt, így utána már annyira automatikus, hogy tovább lehet lépni. Ha meg mégsem? Akkor negyed év végén meg lehet vizsgálni, hogy a megvalósítás valóban fontos-e a végső célok elérésében, vagy csak zsákutca. Ha valóban fontos, egyszerűen „újrakezdjük” a következő negyedévben esetleg más stratégiával, hiszen 25 év hosszú idő, van időnk próbálkozni. És tudjátok mi a legjobb? Az hogy ha az öt fókuszból mondjuk kettő maradéktalanul sikerült, az akkora önbizalmat és lökést ad a következő 90 naphoz, hogy akár lendületből meglesz minden, amit eltervezek!

Mindehhez számtalan trükköt, tanácsot, módszert nyújt a könyv, szemléletes ábrákkal tarkítva, ami segíti a vizuális típusoknak is a megértést.

Jó szívvel ajánlom a könyvet mindazoknak, akik hisznek abban, ha egy ház építéséhez, vagy akár egy többfogásos ebéd lebonyolításához szükség van tervre, akkor az életünk megtervezése az egyik legfontosabb feladatunk kell hogy legyen.