Azt hiszem, hogy ez egy igazán rendhagyó könyvajánló lesz a részemről. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok az az elmélkedős, meditálós fajta ember, sem spirituális, sem semmi hasonló. Még jógázni sem szoktam, pedig állítják, hogy jót tesz a stresszes idegeknek. Az pedig, hogy a könyv elején Paulo Colelho ajánlás van, kis híján elriasztott attól, hogy egyáltalán beleolvassak a könyvbe. Végül a címe fogott meg. Gondoltam, már csak azért is meg akarom tudni, hogy hogy próbálja ez a jóember rávenni a népet, hogy a szükségesnél korábban keljen fel, pláne hogy hajnali ötkor!

Aztán elkezdtem olvasni, és nem bírtam letenni! Nagyon szemléletes és – ami számomra végtelenül fontos – kézzel fogható módon vezet végig a sikerhez vezető út lépcsőfokain, írja le azt, hogy miért fontos hogy a saját értékrendünk szerint és a saját céljainkért éljünk és küzdjünk. Nagy hangsúlyt kap az, hogy hogyan zárjuk ki a minden napok zavaró tényezőit, tervezzük meg úgy a napot, hogy az csakis a valóban fontos dolgokról szóljon. Rávilágít arra, hogy amíg mi magunk nem vagyunk rendben gondolkodásmódban, érzelmi és lelki téren, valamint nem fordítunk megfelelő hangsúlyt az egészségünkre, addig a külső világunk is problémákkal áll elő. Hogy ez nehéz? Nem tudom ti hogy vagytok vele, nekem nagyon nehéz. Megtenni minden fontos dolgot rendszeresen, akkor is, amikor valami egész máshoz volna kedvem, nagyon nehéz. Kialakítani a jó, és előre vivő szokásokat, nem egyszerű. Őszintén szólva nem szeretek szembesülni a hibáimmal, a gyengeségeimmel pedig még kevésbé. De amíg ez nincs meg, elég nehéz célirányosan menni előre a fejlődés útján.

No érkezzünk el oda, hogy miért is jó az nekünk, ha korán kelünk. Hát azért, mert ha mindenki más még alszik, akkor még van időnk MAGUNKRA! Ilyenkor még nem tolakodik be az agyba a hétköznapok összes gondja, se a nagy, se a kicsi, ilyenkor tiszta lappal lehet kezdeni a napot. Ha jobban belegondolok, én is sokkal produktívabb vagyok délelőtt, mint az esti órákban, úgyhogy az „énidő” sokkal jobb választásnak tűnik reggel. A kivitelezés persze teljesen más kérdés, de nagyon logikusan.

Hadd szúrjak be egy rövid idézetet a könyvből, amit nagyon magaménak érzek.

„A siker akkor csatlakozik hozzád, ha megfelelő életet élsz – magánéletben és a szakmádban is. Ha csak vágyódunk a nagyszerű, személyes fejlődésre, az pont olyan, mintha valaki egy gyönyörű kertről ábrándozna, ám nem ültetné el a növények magvait.”

Mit is kéne csinálni Robin Sharma szerint hajnalban?

Először is 20 percet intenzíven mozogni. Ez volt az a pont, ahol majdnem becsuktam a könyvet, de végül tovább olvastam holmi neurobiológiai okokról, ami energiát növel és összpontosító képességet. Mielőtt végleg ráfogtam volna, hogy ez baromság, felidéztem az érzést, amikor egy jó edzést befejezek. Majd szétvet az energia, még akkor is, ha az izmaimat úgy kell összekanalazni! Ezek után hihetőnek találtam ezt az érvelést. A kivitelezés persze…

A második 20 perce az egyórás „énidőnek” az elmélkedésé kell hogy legyen. Itt majdnem megint tovább szaladtam, mert ez nekem nem elég konkrét. Aztán többféle módszert adott meg rá, melyek közül a naplóvezetés valamelyest vállalhatónak tűnik, lévén azért vannak grafomán hajlamaim és szívesen írok kézzel. Előnye, hogy leírva a gondolatokat segíti a tisztánlátást, megörökítheted életed szép élményeit, feldolgozhatod a kevésbé szépeket ahelyett hogy elfojtanád, és valahogy kreatívvá teszi az agyat. Hány, de hány jó ötletem jött már szimlán attól, mert épp írtam! Ebbe a 20 percbe beleférhet a nap megtervezése is, amire én amúgy is szoktam néhány percet fordítani a nap elején, de gyakran már egy csomó zavaró tényező közepén.

A harmadik 20 percét a hajnali órának pedig a növekedés időszakának tekinti. Az ezt elősegítő tevékenység lehet a tanulás, a célok áttekintése, olvasás. Tőlem nem idegenek ezek a tevékenységek, de valahogy nem mindig sikerül rendszert vinnem bele, mert nincs rá külön dedikált idő, inkább olyan „majd amikor belefér”. Viszont a jótékony hatását gyakran érzem, „amikor éppen belefért” a dolog. Utána tele vagyok életenergiával, tenni akarással, amolyan ide nekem az oroszlánt érzés.

A könyv végére érve kimondottan meggyőzött arról, hogy igen, VAN értelme annak, hogy szánjak magamra egy órát minden egyes nap úgy, hogy abba nem zavar bele a csöngő telefon, egy betoppanó ügyfél, vagy épp a saját két gyerekem egyike, aki éppen akkor és csakis akkor óhajt valami nagyon fontosat. Annak is bőven sok előnye van, hogy ez az egy óra a nap elején legyen, lévén este 8 után az agyam már mindent szeretne, csak nem növekedni és elmélkedni.

Bevallom, még nem volt merszem belekezdeni ebbe az új szokásba, de elég gyakran eszembe jut, és a nyár egy időszaknak tűnik...esetleg valaki akar velem tartani?