Rettegek, irtózom minden orvosi témától, képes vagyok elájulni egy sima vérvételtől és évekig halogatni az esedékes tetanuszoltást. Tudom, hogy mindez irreális, de ez van.

Ilyen előélettel a dokim közölte úgy egy hónapja, hogy hát azért eléggé szükséges lenne egy aprócska műtét, semmi komoly és pont azért hogy ne is legyen komoly, essünk túl rajta. Egy rövid ideig elgondolkoztam azon, hogy megüssem-e úgy igazából, vagy szimplán hagyjam faképnél, de mivel felírt egy halom vizsgálatot (mintagyerek vagyok, a szűréseket azért letudom minden évben, majd hőstettként könyvelem el), és visszarendelt, gondoltam bármelyik döntést meghozhatom még akkor is, amikor visszamegyek.

Végül valami gyenge percemben kaphatott el, mert belementem, hogy lyukakat fúrjon a hasamba, bár azért titkon arra gyúrtam, hogy a kórházból is meg lehet lépni, vagy hát mondjuk nem bemenni az előírt napon, vagy mit tudom én, a vadiúj kórházba is belecsaphat a villám!

Persze mindezek közül egyik sem történt meg, áldozati bárányként töltöttem ki a tonna papírt, amiben vállalok mindenféle felelősséget, kezelést, gyógyszerezést, miegyebet, majd kocsonyaként reszketve tűrtem, hogy a fülig futó mosollyal közlekedő nővérkék tűket szúrkáljanak belém azt hajtogatva, hogy mindez csak egy szúnyogcsípés...nem, őket sem rúgtam meg végül, mert hát mégiscsak tőlük függtem.

Mire a műtős blokkba vittek, már közepes pánikrohamom volt, úgyhogy amint az altatóorvos meglátott rögtön le is szedált, hogy ne szenvedjek már annyit. Végül persze túléltem az ügyet, másnapi szabadulás reményében legyűrtem a vacsorát, pisit is produkáltam, és még a reggelit is lenyomtam, bár nem értem igazán, hogy mennyiben számít tápláló reggelinek egy korpás zsemle lekvárral. Végül kedvenc dokim is meglátogatott és szabadlábra helyezett azzal a kikötéssel, hogy a héten azért főleg az ágyban tartózkodjak. Ezt lelkesen meg is ígértem neki, hisz jelen állapotomban a fürdőszoba-ágy közötti 10 méter is hosszú túrának számít.

No...de mire is akarok kilyukadni? Altatásból ébredve közepesen gyötrődve (tényleg nem bántak szűkmarkúan a fájdalomcsillapítóval) azon járt a fejem, hogy basszus, ha egy kis banális műtét, mint ez így meggyötör, és még hetekig érezni fogom a hatásait, nem lenne-e egyszerűbb és főleg sokkal fájdalommentesebb vigyázni az egészségemre, de úgy igazán. Csak azért, hogy többet ne kelljen kés alá feküdnöm, esetleg valami komoly bajjal. Csak azért, hogy az elkövetkező évtizedeimet (lássuk be, 45 évesen optimista esetben van még belőle legalább 3) lehetőleg minőségi élettel, aktívan töltsem, ne pedig kiszolgáltatva, vagy fájdalomban. Csak azért, hogy egy jóféle cukorbaj miatt ne kelljen naponta szúrkálnom magamat, mert kinyírtam a hasnyálmirigyemet. Szóval ez egy nagyon jó lecke volt arra, hogy az a bizonyos „miért”, amikről a motivátorok szoktak beszélni, elég erős legyen. Nem csak úgy hellyel-közzel, amikor rám tör az „étkezzünk egészségesen és mozogjunk is” láz, ami elmúlik amint időhiányba kerülök és főzés helyett betolok ebédre egy vajtól tocsogó croassont, aminek az illata erősen csábít minden egyes nap amikor az iroda felé tartok. A jó stresszes nap utáni vörösbor-chips kombóról nem is beszélve. Nem csak akkor, amikor szépen süt a nap, és kedvem van egy jókorát gyalogolni, hanem akkor is, amikor a hátam közepére se kívánom a megmozdulást és inkább a másik oldalamra fordulnék reggel, vagy leülnék egy agyzsibbasztó sorozat mellé munka után.

Azt hiszem mostantól fogva jó sokáig eszembe fog jutni, hogy az egészségem nagy mértékben attól függ, hogy mi az, amit megeszek, hogy hogyan tartom karban a testemet, lelkemet.

Soha jobbkor nem kezdhettem volna el olvasni Michael Greger: Hogy ne halj meg című könyvét, ami arról szól, hogy hogyan előzhetőek meg a különböző betegségek egy jól átgondolt teljes értékű növényi étrenddel, illetve hogy a már kialakult betegségek visszafordítása sem mindig lehetetlen ha megfelelő táplálékkal kényeztetjük magunkat. A nyelvezete nekem kicsit orvosi, de a lényeget azért jól ki lehet hámozni belőle. Az vagy, amit megeszel, akár elhiszed ezt, akár nem, és előbb vagy utóbb meglesz a büntetése annak, ha túl sok szemetet lapátolsz be magadba. A vegán életforma amúgy sem áll nagyon távol az ízlésemtől, illetve életfelfogásomtól, évtizedek óta vegetáriánus vagyok és egy kis odafigyeléssel ez akár teljes értékű is lehet. Nyilván nem a gyorsfagyasztott kész kajákkal, meg a mekis vegaburgerrel, de eszement jó vegán receptekkel, egy kicsit többet robotolva a konyhában. Lássuk a medvét. Az képen a mai reggelim látható (vegyes fagyasztott bogyós gyümölcs, egy fél cékla, egy banán, őrölt lenmag turmix formában, egy kis zabpehellyel és olajos magokkal). Semmivel nem tart tovább megcsinálni, mint egy margarinos kenyeret, viszont abból a bizonyos Greger -féle tucatból a felét nagyjából ki is lehet pipálni. Jelzem, ezt a gyerekeim is megették reggelire boldogan és fujjogás nélkül…nem titkolt szándékom hogy őket is valami normálisabb étkezés felé fordítsam.

A mozgással azért most még várok kicsit a hegek miatt, de a hétvégére már tervezem a rövidke sétát, és szerintem a jó idő megjöttével a kiscsajszival bodyboard deszkára kapunk!

Azt hiszem a legnehezebb dolgom a lélek karbantartással lesz. A meditáció sosem tartozott a kedvenc időtöltéseim közé, nem értek hozzá, nem is tudom hol kéne elkezdeni. Az olvasmányaim mindig pozitívak, némi kreatív tevékenységgel kellemesen ki tudom kapcsolni az agyam, de valahogy érzem, hogy még valami apróságot be kéne iktatnom ebbe a témakörbe. Lábadozás közben megpróbálom megálmodni mi legyen az!

Ti hogy álltok az egészség megőrzés kérdésével?